2013. május 10., péntek

20. fejezet



 - Jamie, ébredj! Indulnod kell, ha nem akarsz elkésni! - lépett be anyám az ajtón. Szemem nem nyitottam ki, a takarót feljebb húztam magamon. Anyám elhúzta a függönyt, mire a szobában világosság támadt. Kintről madarak csiripelése hallatszott. A felkelő nap narancssárgás színt vetett mindenfelé. Sugarai az arcomat melengették, mire óvatosan kinyitottam a jobb szemem. Anyám a kezeit a mellkasán pihentetve tornyosult fölém. Fekete hajában megjelent néhány ősz hajszál, amitől sokkal idősebbnek nézett ki. Arcát ráncok tarkították, szemei alatt sötét karikák húzódtak. 
 Az ablakra pillantottam, immár mindkét szememet nyitva tartva. A fák leveleit óvatosan fújta a tavaszi szellő. A nap sugaraiban szálló por kötötte le a figyelmemet, de anyám hangja gyorsan rángatott vissza a jelenbe. 
 - Tényleg nem akarsz felkelni? - Leült az ágy szélére. Bámult valamit a padlón, amit én nem láthattam. Sokáig nem szólalt meg, csak nézem őt, de anyám elveszett a gondolataiban. 
 - Ha leszállsz a takaróról, akkor talán felkelek - mondtam, mire felém fordította a fejét, és rámosolyogtam. Viszonozta ezt, majd felállt és kiment a szobából.
 Kidörzsöltem szemeimből a fáradtságot, majd felkeltem. Kirángattam pár ruhát a szoba sarkában álló szekrényből és felkaptam magamra. Lent a konyhában az asztalnál apám már reggelizett. Tudtam, hogy nem ez az első zsömle, amit megevett. 
 - Jó reggelt! - köszöntöttem. Csak a fejével biccentett, mivel a szája tele volt étellel. Az újságot olvasta éppen. Helyet foglaltam a mellette levő széken, és enni kezdtem. Aztán elmentem az iskolába, végig csináltam a napot. Minden ugyanúgy történt, mint mindig.
 Hazaérve nekiláttam a házimnak, de semmi kedvem nem volt hozzá. Furcsán éreztem magam, rossz előérzet kerített hatalmába. Ledőltem az ágyamra, amit reggel elfelejtettem megigazítani. Behunytam a szemeimet, mivel elég fáradt voltam. Nem telt el sok idő, mire elaludtam. Álmomban menekültem valami elől. Egy sötét alak üldözött, minden áron el akart kapni. Bárhol bújtam el, megtalált és tovább követett. Végezni akart velem, le akart győzni. Ezt nem engedhettem, így tovább küzdöttem ellene. Amikor jobban meg tudtam magamnak nézni, feltűnt, hogy nincs arca. Két világító zöld pötty jelezte a szeme helyét, de semmi más nem volt felismerhető rajta. 
 A futástól elfáradtam, izzadság folyt végig a homlokomon és a hátamon. Kezemmel megtöröltem az arcom, de egyre melegebb volt körülöttem a levegő. Hangosan lélegeztem, hajam zilált volt. Nem bírtam tovább, térdeim remegni kezdtek. Már nem voltam képes futni. Megálltam, de az alak egyre csak közeledett. 
 - Mit akarsz? - kiáltottam a semmibe. Hangomat visszaverte az üresség. Hirtelen egy fehér helyiségben kötöttem ki. Semmi sem volt ott, csak én és az idegen.
 - Én benned lakozom. Ideje felébredni. - Hangja a sajátomra emlékeztetett, egy sokkal torzabb, mélyről feltörő változatára. 
 Egyre kisebb volt a távolság közöttünk. Nem értettem, miről beszélt. De nem volt időm ezen gondolkozni. Felemelte a kezét, amivel megérintett. Elektromosság futott át rajtam, tarkómon felálltak a pihék. A keze eltűnt a mellkasomban, mintha a szívemet akarta volna elérni. Egyre kevesebb része látszódott, egybe olvadt velem. Végül teljesen eltűnt, és éreztem, hogy nem én irányítom a testem. 
 Fuldokolva ébredtem. Köhögésemen át valami ropogó hangot hallottam. Szemeim hirtelen pattantak ki. Homlokomról továbbra is folyt az izzadtság, nem értettem, miért van ilyen meleg. Füst szaga csapta meg az orrom, amitől csak nehezen jutottam levegőhöz. Felugrottam, és az ajtóhoz rohantam. A meleg levegő áradt lentről. A nappaliból kiáltásokat hallottam, majd anyám elhaló hangja ütötte meg a fülem. A húgom szobájához rohantam, elkezdtem dörömbölni az ajtóján. Nem kaptam választ, ezért berontottam. A lány a padlón feküdt, látszólag eszméletlen volt. Megpróbáltam felébreszteni, de semmire sem reagált. Karomba vettem, majd lerohantam vele a lépcsőn. 
 - Anya! Apa! Hol vagytok? - kiáltottam, de tűz pattogásán kívül semmi sem hallatszott. A bejárati ajtó felé indultam, de egy égő kanapé az utamat állta. Megpróbáltam megkerülni, de a forróság áthatolt a ruhámon. Éreztem, ahogy bőröm megég. Nadrágom szárába belekapott a tűz, amit a lehető legnyugodtabban oltottam el. Húgomat sikerült kimenekítenem, de anyámékat sehol sem találtam. A ház már lángokban állt, a füst mindenhová elért. A kilincs forró volt, de sikerült bejutnom. 
 - Anya! Apa! - kiáltottam kétségbeesetten. Hangomat elnyelték az egyre magasabbra törő lángok. 
 - Jamie! - Halk volt ugyan és bizonytalan, de én mégis érzékeltem. A füst egyre sűrűbb köddé változott. A padlóra feküdtem, majd kúszni kezdtem az ebédlő felé. Egy ájult alakot pillantottam meg, de a konyhaajtó lángokban állt. 
 Talán az adrenalin tette, talán csak a tudat, hogy meg kell mentenem a családomat, nem tudnám megmondani. Bejutottam az ebédlőbe, ahol apám eszméletlenül feküdt a földön. Anya mellette térdelt és ébresztgetni próbálta, de az meg sem moccant. Ekkor émelyegni kezdtem. A világ forgott körülöttem, én pedig nem találtam az egyensúlyomat. Nem sok kellett hozzá, hogy elájuljak.
 Megragadtam a pultról lógó rongyot, ami félig már lángolt. A csap alá tartottam, majd a szám elé helyeztem a vizes ruhadarabot. Sokkal könnyebben vettem a levegőt, ami jól jött. Elkaptam apám kezét, és rángatni kezdtem. Próbáltam a kijárat felé húzni, de tudtam, hogy így nem jutunk ki időben.
 Ekkor anyám megragadta a lábait. Ketten emeltük fel őt, átvágtunk a lángokon, de a sűrű füsttől nem láttam, merre megyünk. Emlékezetből vezettem a szüleimet, és csak reménykedni tudtam, hogy jó irányba haladunk. Végül megláttam egy fotel lángoló maradványait. Tudtam, hogy a nappaliban vagyunk. Nem messze van a kijárat.
 Amikor már csak pár méter választott el minket, a plafon omlani kezdett. Égő fadarabok hullottak ránk, és anyám elengedte apám lábát.
 - Menj!
 Bólintottam, és kiráncigáltam a férfi eszméletlen testét. Csak reménykedni tudtam, hogy nem lesz komolyabb baja. De anya még mindig nem jött ki. Vártam egy kicsit, az ajtót figyeltem, amikor meghallottam a szirénát. Villogó fények hatoltak át az éjszaka sötétjén, de a lángok narancs színe minden elnyomott. A tűz egyre nagyobb volt. Az összes szomszéd az utcán állva kiáltozott segítségért, de semmit sem hallottam belőlük. Azt vártam, hogy anya megjelenjen az ajtóban, de erre nem került sor. Vissza akartam rohanni, de egy piros kabátos tűzoltó megállított. A karomnál fogva ragadott meg, én pedig nem tudtam szabadulni a szorításából. Ordítottam, hogy anyám még bent van, hogy engedjenek be hozzá, had hozzam onnan ki. De nem hallgattak rám. Pár másodperc elteltével már ketten fogtak le, és egy férfi a szemembe nézve próbált megnyugtatni. Azt mondta, megkeresik az anyámat, de nekem túl veszélyes oda bemennem.
 Könnyek szöktek a szemembe és hagytam kitörni őket. Nem érdekelt, ki látja, csak arra tudtam gondolni, hogy anyám még mindig odabent volt, a ház pedig egyre csak égett. A lángok lassan felemésztettek mindent, az éjszaka vörös fényt kapott. A füst magasra szállt fel, egy piros kocsiról pedig vizet locsoltak rá.
 De én megállás nélkül az ajtót bámultam, amin nem rég ment be pár férfi. Mozgást észleltem, és az egyik kezében ott volt anyám teste. Ruhája elszenesedett, szeme csukva volt. Feje hátrahanyatlott, keze élettelenül lógott le. Bőrén égés nyomokat fedeztem fel. Ekkor kitörtem a szorításból és odarohantam hozzá.
 - Anya! Ébredj fel... - hangom elcsuklott, nem tudtam befejezni. Arca mindenhol megégett, és én a legrosszabbat feltételeztem. 
 Apát és a húgomat a kórházba vitték, de anyámmal nem törődtek. Fekete zsákba csomagolták élettelen testét. Meg sem próbálták felébreszteni, tudták, hogy feleslegesen próbálkoznának. A könnyek szüntelenül folytak végig az arcomon. A lángok pedig egyre magasabbra csaptak fel. Egyre többen próbálták eloltani, de sokáig úgy tűnt, lehetetlen. Ezt a csatát nem nyerhetik meg. A tűz győzedelmeskedik, és ki tudja, hány áldozata lesz még. 
 Másnap a ház elszenesedett maradványait vizsgálták át. Semmi nem maradt meg, mindent felemésztett a tűz. 
 A kórházba menet semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra, ahogy anyára húzták azt a fekete zsákot, majd elvitték őt. Az utat bámultam, nem néztem az emberekre. Éreztem, hogy a pillantásuk rám szegeződik, de a figyelmemet más kötötte le. Próbáltam nem elbőgni magam. 
 - Jobban vagy? - kérdeztem apától, mikor odaértem hozzá. A nővérek kérdés nélkül beengedtek. Apa megúszta kisebb sérülésekkel. 
 Nem válaszolt, csak bólintott. Keze és feje kötésekkel volt tele. Tekintete felhős volt, tudtam, hogy ugyanarra gondolt, mint én. Anyára. 
 - Úgy sajnálom, fiam - mondta. Hangjában rengeteg érzelmet fedeztem fel. - Hamarabb kellett volna szólnom... 
 Arcát a kezébe temette, és apró remegések futottak végig a testén. Sírt. 
 - Miről beszélsz?
 - A tűz nem véletlenül keletkezett. Betöltötted a tizenhatot, tudhattam volna, hogy elérkezik ez is. De soha nem hittem, hogy ekkora pusztítást végez majd. - Nem nézett rám, a messzeségbe meredve mondta ki a szavakat. 
 - Apa, semmit sem értek. 
 - Te okoztad a tüzet, fiam. A te képességeid tehetnek róla. Tudom, hogy figyelmeztetnem kellett volna téged... Jamie, te egy tűzdémon vagy, pont, mint én. - Tátott szájjal bámultam az apámat. Még hogy démon... nevetséges! Az nem lehet, én nem lehetek egy... szörnyeteg! - Tudom, hogy ez elég hihetetlen, de igaz. 
 Gondolatok kavarogtak a fejemben. Az álom... azt mondta, hogy ő bennem él. Talán a démon volt az? Ő gyújtotta fel a házat? 
 Nem. Én voltam. Én tehetek róla. Megöltem... megöltem a saját anyámat...



2 megjegyzés:

  1. Húha ! :O Szóval sikerült.. Jamie kijutott.. örülök, hogy írtál az ő szemszögéből is.. kíváncsi voltam, hogy ha kijut, akkor mi lesz majd vele. Bevallom mindenre gondoltam, csak arra nem, hogy nem fog emlékezni semmire és kicsivel korábbra fog visszajutni, mint mielőtt bekerült a Pokolba. Kíváncsi vagyok, hogy mi történt Shane-val és , mi lesz Jamievel. Már alig várom a kövi részt, létszi siess!! *.*

    VálaszTörlés
  2. Hát, lehet, hogy oda kellett volna írnom, de ez egy visszaemlékezés akart lenni :D így halt meg Jamie anyja, szóval ő ölte meg. a következő fejezet lesz, amikor kiderül, hogy mi történik velük :)

    VálaszTörlés